Reklámfilm
Kezdő furulyatanfolyam
Szükséges eszközök: germán fogású C szoprán furulya (leggyakrabban Yamaha, ami most kb. 4000 Ft), kottafüzet, ceruza.
A 10 alkalom (10 x 30 perc) alatt tudunk eljutni egy olyan szintre, hogy egyszerű, kedves gyerekdalokat, népdalokat el tudjatok játszani. Minimális kottaolvasási feladatok is lesznek, a C-dúrban írt dallamokkal fogjuk gyakorolni. Természetesen türelemmel, sok gyakorlással juttok el odáig, hiszen, nem csak a hangokra, hanem a ritmusra is figyelni kell. Az első 2-3 alkalommal még a monotonitás-tűrésetek is próbára lesz téve. Ezt a tanfolyamot -ellentétben a gitárossal – általános iskolások is elkezdhetik.
A cél, hogy a tanfolyam elvégzése után önállóan tudjatok játszani kottából, illetve akinek kicsit erősebb a zenei képessége, hallás után is el tud majd fújni egyszerűbb dalokat. Pl. Tavaszi szél vizet áraszt, Csipkefa bimbója, Orgona ága, stb. Oktatási segédanyagként jól szolgál a furulyafüzet.
Technikailag úgy képzeljétek el, hogy egy facebook zárt csoportban minden héten keddenként bejelentkezem a kora délutáni órákban live-ban, de természetesen nem kell jelen lennetek, hiszen minden live elérhető lesz a tanfolyam befejezése után még 5 hónapig. Figyelem: nem zoom, nem teams, hiszen a 4-5 másodperces hangcsúszás miatt kivitelezhetetlen lenne úgy az oktatás. Azonban a live-ban kommentben is bátran jelezhetitek, ha valami nem egyértelmű.
A tanfolyam ára 25.000 Ft
Köszönöm, ha felveszitek velem a kapcsolatot részvételi szándékotok esetén. Bármilyen kérdésetek merül fel, írjatok!